Lágy emelkedésben az európai irodapiac

2010. április 15. csütörtök
Lágy emelkedésben az európai irodapiac

A recesszió kezdete óta, most mutatkoznak az első pozitív jelek az európai irodapiacon, főleg az első osztályú bérleti díjakban.
Read more »

Az Indotek bedőlt ingatlanokat vásárolna

2010. március 30. kedd

A recesszió kimondottan jót tett a B-kategóriás ingatlanoknak, vagyis az 1975-95 között épült, legfőképp nem központi elhelyezkedésű irodaépületeknek. Az Indotek Group mindezt arra véli, hogy a bérlők közül, már kevesebben engedhették meg maguknak az A-kategóriás bérleti díjakat, rögtön a válság kirobbanása után. Ez becslések szerint úgy 5-10% közé tehető, de pontos adatok nincsenek. A cég tulajdonában lévő...
Read more »

Az irodapiacra nagy figyelmet fordítanak idén a befektetők

2010. március 18. csütörtök

Az irodapiac az elsődlegesként megjelölt célpont azon befektetők 39%-a szerint, akiket megkérdezett erről a CBRE. Kollektíven a beruházók 60%-a Európát célozta meg a 2010-es évben, ami egyáltalán nem meghökkentő, hiszen a megkérdezettek nagyobb részének a székhelye ezen a földrészen van, és elsősorban itt is tevékenykedik. Azonban a nem elhanyagolandó csaknem 40%-uk viszont Ázsiát jelölte meg, és...
Read more »

Minimális emelkedés sejthető a lakáspiacon

2010. március 8. hétfő

Az Otthon Centrum szerint, az idei évben már enyhe növekedés várható, csaknem 5% körüli erősödés. Elemzőik úgy vélik, a mélypontot a 2009-es évvel elhagytuk, és 2010 második felében fellendülhet a kereslet a lakáspiacon. Ezt az eredményt azonban egyenlőre még csak a fővárosnak jósolják, míg országszerte akár nagyobb visszaesésre is számítanak.
Read more »

Zuhanás vagy stabilizálódás?

2010. február 28. vasárnap

Hatalmas ellentétek az elemzők között a hazai illetve a globális iroda-piacról. Egyesek sziklaszilárdan állítják, hogy már teljesen lelassult a bérletidíj csökkenés, sőt, a mélypontot már elhagytuk, mások pedig küzdenek a saját igazukért, miszerint még csak néhány pénzügyi világváros esett át a mélyponton. Néhány szakértő amellett áll, hogy Ázsia és a Csendes-ócáni térség emelkedik ki elsőként,...
Read more »

Keresés

Naptár

február 2012
H K S C P S V
« jan    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829